Őrizetbe vettek a nyomozók egy hajléktalanként élő szegedi férfit, akit kirabolta, bántalmazta és koldulásra kényszerítette társait – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.
A férfi élettársi kapcsolatot létesített egy nővel, majd maguk mellé vettek egy szintén hajléktalan férfit, akivel egy Szeged melletti kiserdőben, egy faházban laktak. A gyanúsított a nőt és a férfit is rendszeresen bántalmazta, valamint arra kényszerítette, hogy a nagyobb áruházak környékén kolduljanak, az így szerzett pénzt pedig neki kellett átadniuk.
A férfi az élettársát egy acél huzallal is megkínozta, amellyel azt megelőzően egy őzet ejtett el. A rendkívül kegyetlen férfi a társától erőszakkal és fenyegetéssel pénzt, valamint mobiltelefont is elvett.
A szegedi nyomozók kedden elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, aki részben beismerte a bűncselekmények elkövetését. Ellene rablás, a személyi szabadság megsértése, testi sértés, kapcsolati erőszak bűntette, állatkínzás vétsége és más bűncselekmények gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
A gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.
(MTI)
Fotó: illusztráció